Hidakfórum

 

 


Warning: Use of undefined constant DS - assumed 'DS' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/hidakfor/public_html/templates/siteground-j16-43/html/com_content/article/default.php on line 15

"EGYMÁS SZEMÉBEN" - TEHETSÉGGONDOZÓ TÉMAHÉT KISCSŐSZÖN"

Az „Egymás szemében” – Tehetséggondozó témahét Kiscsőszön programunk, 2015. június 16 – 20 között, a módosított munkaterv alapján került megvalósításra, az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola tanulói közül, a tanév folyamán kiemelkedő teljesítményt nyújtó 20 gyermek részvételével.

 

 

 A hét folyamán a résztvevő gyermekek betekintést nyerhettek Rábaköz és Nagyecsed cigányságának kultúrájába. Néptánccal, népzenével, népdalokkal, népviseletekkel, népszokásokkal, népi játékokkal ismerkedhettek meg. A tábor résztvevői fele részben cigány, valamint fele részben magyar származásúak voltak. Így – amint ez a témahét mottójából látszik: „Egymás szemében” – más oldalról, más szemszögből ismerkedhettek egymással a hét településről érkezett gyermekek. Mivel intézményünk fő profilja a néptánc, így a programok között kiemelt helyet foglalt el ez a művészeti ág, de a tánctechnikai, motivikai és táncstílus béli képzések mellett nagy hangsúlyt fektettünk a zene, dal, viselet, szokások megismertetésére is. Találkozhattak hagyományőrző előadókkal. Fontos volt, hogy ez alatt a néhány nap alatt kis közösséget kovácsoljunk a résztvevő gyermekekből. A tábor idejére csapatokat alakítottunk, akiknek különböző feladataik voltak, melyeket közösen kellett megoldaniuk, valamint a népi sportjátékokban is közösen vettek részt. Napjainkban használt kifejezéssel, csapatépítő programokat is szerveztünk a gyermekeknek.

   A „2015 Fény Nemzetközi Éve” programhoz kapcsolódva, egyik este tábortüzet gyújtottunk, ahol - Szent Iván Éj szokásaihoz kacsolódva – a népszokásról beszélgettünk, énekeltük a dalokat, s a végén tüzet ugrottunk.  Ehhez a témához kapcsolódott az „A Nap és a Tűz szimbolikus jelentései a cigány hiedelemvilágban” című interaktív előadás is, melyen a gyermekek sok új ismeretet szerezhettek.

   Az utolsó napot egy táborzáró tánc és zenei gálaműsorral fejeztük be, melyen a tábor résztvevőin kívül népzenészek és a táborban tanító tanárok is színpadra léptek. A közönség soraiban pedig a helyi és környékbeli lakosok, a résztvevő gyermekek szülei, nagyszülei, testvérei, rokonai ültek. 

   Végül is elmondhatjuk, hogy sok új ismerettel, élménnyel térhettek haza tanulóink a táborból. Bízunk abban, hogy mindezek mellett hozzájárultunk ahhoz, hogy más szemszögből is megismerjék, és ezen keresztül könnyebben elfogadják egymást! Ezek után másképp jelennek meg „egymás szemében”!

NTP-AMI-14-0034
"Egymás szemében - Tehetséggondozó Témahét Kiscsőszön"
Kedvezményezett: Élő Forrás alapfokú Művészeti Iskola
8460 Devecser, Jókai M. u. 3.

Támogatóink:

Partnerek, támogatók

 

A kiadvány a Földművelésügyi Minisztérium

és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült. 

 

  

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

 

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes