Ertl Pálné Megyei Gyermek Néptánc Találkozó
A program időpontja: 2016. május 28.
A program helyszíne: Litér
A program szervezője: Litéri Zöldág Táncegyüttes, Veszprém Megyei Néptánc Egyesület, Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület
Érintettek létszáma: 1000 fő
Ertl Pálné országos hírű gyermektánc pedagógus, példakép volt. Litér táncéletének alapítója, működtetője egész életében a gyermekek értéktiszteletre való nevelését szolgálta. Az Ő nevét vette fel idén a Veszprém Megyei Gyermek Néptánc Találkozó. A rendezvény – a tavalyihoz hasonlóan – Litéren került megrendezésre, házigazdáink a Litéri Zöldág Táncegyüttes tagjai, vezetői voltak.
Már a délelőtti órákban sokan összejöttünk Litér sportpályáján, ahol Pintér Katalin és Szabó Sándor irányításával méta bajnokság zajlott. Az izgalmaktól sem mentes, lendületes versengés nem csak jó sport élmény volt, de a baráti hangulatot is megalapozta.
Méta bajnokság eredménye:
I. Élő Forrás Táncegyüttes Kiscsősz
II. Berhida Táncegyüttes Gyermekcsoportja
III. Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes Litér
IV-V. holtversenyben Márkói Cserdülő Néptáncegyüttes és Cserregő
Néptáncegyüttes - Rece-fice csoport (Várpalota)
A szervezők a versenyt követően finom szendvicsekkel és limonádéval várták a gyerekeket és a kísérőket a Művelődési Házba. Itt a Zagyva Banda segítségével zajlottak a délutáni műsor próbái. 14.00-kor a felnőttek elzarándokoltak Ertl Pálné Marika néni sírjához, ahol rövid megemlékezésen tisztelegtek a Mester előtt.
Délután 16.00-kor kezdődött a találkozó színpadi része, a Közpark gyönyörű Amfiteátrumában. A program nyitásaként Szedlák Attila, Litér polgármestere, Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója (Ertl Pálné fia) és Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület elnöke mondott köszöntő beszédet, majd elkezdődött a közel három órás táncgála, melyet a Zagyva Banda kísért.
Az együttesek műsorát Majoros Róbert és Németh Ildikó, a gyermek táncélet két elismert szakembere nézte végig. A felkért Zsűri a műsort követően kötetlen, jó hangulatú értékelő tanácskozást tartott az együttesek vezetőinek.
Résztvevők:
· Várpalotai Művészeti Iskola Csetényi Néptánccsoportja
· Cserregő Néptáncegyüttes Rece-Fice csoportja
· Gurgolya Néptánccsoport
· Berhida Táncegyüttes Gyermek Csoportja
· Élő Forrás Gyermek Táncegyüttes
· Márkói Cserdülő Néptáncegyüttes
· Litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes korosztályos csoportjai