Hidakfórum

 

 

Fellépés

Projektzáró esemény Devecserben

A program időpontja: 2015. október 30.

A program helyszíne: Devecser

Szervező: Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület 

Érintettek száma: 200 fő

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület 2015. október 30-án 17 órától tartotta a TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0067 azonosítószámmal jelölt „Ember és környezet a néphagyományban” című pályázatának projektzáró rendezvényét a Devecseri Művelődési Ház és Könyvtárban.

A Bécsi Táncháztalálkozó vendégei voltunk

 

A program időpontja: 2015. november 7.

A program helyszíne: Bécs, Ausztria

Szervező: Napraforgók Táncegyüttes, Collegium Hungaricum Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület 

Érintettek száma: 250 fő

Az Ausztriában élő magyarság néptáncot kedvelő képviselői évről-évre megrendezik a Bécsi Magyar Táncháztalálkozót, mely idén tizenhetedszer fogadta a helyi magyarságot és az érdeklődő osztrákokat. A rendezvény házigazdája a Napraforgók Táncegyüttes volt, de jelen voltak a Délibáb Néptáncegyüttes tagjai is (ez a két magyar néptánccsoport működik Bécsben). A program már a délutáni órákban kezdetét vette, amikor gyermekjátszóban, táncházban szórakozhattak a gyermekes családok. A kézműves foglalkozások később is folytatódtak a Collegium Hungaricum első emeletén. A kora esti órák a felnőtteké voltak. Muszka György és felesége, Ilonka kalotaszegi táncokkal kezdte meg a tanítást. Őket követte a fiatal erdélyi táncos pár, Tőkés Zsolt és felesége, Edit, akik szászcsávás cigány táncaival fokozták az amúgy is fergeteges hangulatot. Ezt követően egyesületünk tagjai folytatták az oktatást, Kovács Gábor és Tóth Alma tyukodi táncokat, Kovács Norbert és Tóth Alma szásznagyvesszősi táncokat tanítottak.


 


„Az én lábam kijárja” Táncgála

2015.04.18. Veszprém

A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány szervezésében nagyszabású program lesz Veszprém belvárosában, a sétáló utcán, április 18-án, szombaton. A Megye értékeinek kiállítás-szerű felvonultatása mellett közel négy órán át élvezheti a közönség a megyei néptánc élet együtteseinek színpadi műsorát.

A műsort a Zagyva Banda kíséri, műsorvezető Kovács Krisztián

Ismeretterjesztő táncos előadás a somlójenői időseknek

Somlójenőben tartottunk idősek napi előadást november 21-én. A Falu nyugdíjasainak ünnepét a helyi kultúrház szervezte az Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatásával. Az előadásban egyesületünk tagjai, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Linczenbold Maximilián, Szabó Rubinka, Gaschler Beáta és Kovács Norbert vettek részt.

A közönség nagy szeretettel fogadta a műsort, nagyra értékelve, hogy a hagyomány felé fordult az ünnepség.

 

 

Partnerek, támogatók

 

A kiadvány a Földművelésügyi Minisztérium

és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült. 

 

  

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

 

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes