Hidakfórum

 

 

találkozó


Táncháztalálkozó Münchenben

A program időpontja: 2015.03.21.

A program helyszíne: München

Szervező: Regős Táncegyüttes, partner: Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

Érintettek száma: 300 fő

 

A németországi néptánc élet képviselői vettek részt a március 21-én megrendezett Müncheni Táncháztalálkozón. A program szervezője, házigazdája a helyi Regős Néptáncegyüttes, illetve a helyi magyar közösség volt, a főszervező Bilicki Viktor, az együttes vezetője.

A rendezvény vendége volt az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület képviseletében Gaschler Beáta, Kovács Norbert, a nap folyamán végig muzsikált a Dűvő Zenekar.

A táncház a magyar származású családok kisgyermekeinek szóló gyermek programmal kezdődött. Egy órán át zajlottak a játékos, dalos tánctanulás népi játékai, melyeket végül egy nagy közös tánc koronázott meg. 

A gyerekek után az oktató párosok Magyarbőd (Felvidék) és Bogártelke (Kalotaszeg) táncait oktatták a felnőtt közönségnek. Ezt követte a helyi néptáncegyüttesek és a magyarországi vendégek közös gálaműsora, majd újra felpezsdült a hajnalig tartó táncház. Több száz magyar vendég töltötte együtt az estét egy müncheni belvárosi vendéglőben.

 


Felvidék mesterei tanítottak Veszprémben

A program időpontja: 2015. március 20-21.

A program helyszíne: Veszprém, Városi Művelődési Központ

Szervező: Veszprém Táncegyüttesért Alapítvány, Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, Bakonyfolk Baráti Kör

Érintettek száma: 60 fő

 

A Veszprém-Bakony Táncegyüttes, a Kis-Bakony Táncegyüttes és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében Veszprémben vendégeskedett a nagyidai Kupec Mihály és Kupec Andrea. Az elismert néptánc oktató házaspár két napos magyarbődi táncképzést tartott a veszprémi fiataloknak. A két együttes két különböző korosztályt képvisel, így a közös munka folyamán a fiatalok megfigyelhették az idősebbek tánchoz való viszonyulását, példát kaphattak a táncolási formákról.

A képzés áprilisban megismétlődik, melynek eredményeként a mesterek egy közös koreográfiát állítanak össze a két együttesnek. A táncszámot a csoportok májusi táncgáláján láthatja a közönség.

 


Néptánc oktatás Uruguayban, a magyarok közösségénél

 

Helyszín: Kiscsősz - Montevideo

Szervező (partner): Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, Tündérkert Táncegyüttes Montevideo

Az oktatás időpontja 2015. február 13 – március 3. Az időtartam az utazás napjait is befoglalja.

Érintettek száma: 150 fő

Előzmény

 

Kapcsolatunk a Tündérkert Táncegyüttessel három évre tekint vissza. Első alkalommal egy szűk körű, Magyarországon tartózkodó uruguayi kulturális küldöttség látogatott meg minket Kiscsőszön, Egyesületünk székhelyén. Ezt követően meghívásunkra a Magyarországon tartózkodó Tündérkert Néptáncegyüttes (Montevideo) néhány napon át Kiscsőszön vendégeskedett. 2014-ben a Dél-amerikai magyarok Sao Pauloban rendezett néptánc találkozóján zsűritagként és táncoktatóként is részt vettünk. Az itt kötött barátságok alapozhatták meg együttműködésünket.

 

A táncoktatás tapasztalatai

 

Az Uruguayi Magyar Otthon igazán betölti az eredeti szándék szerinti szerepét. Kiváló közösségi helyszínként nyújt lehetőséget a meglepően aktív, széles rétegeket vonzó magyar közösségnek arra, hogy a baráti rendezvények mellett értékes kulturális programokat folytassanak. A magyar néptánc a leginkább kiemelt területe a kultúraőrző tevékenységnek. A magyar származásúak mellett láthatóan helyieket és más nemzetek tagjait is vonzza a mély barátságokon, erős közösségen alapuló rendszeres tevékenység, együttlét.

A néptáncot a legkisebb gyerekektől az idősebbekig négy korosztályban ismerhetik meg az érdeklődők. Mind a négy csoport törekszik arra, hogy a megszerzett tudás hiteles legyen, ne csak a régiek felületes emlékein alapuljon. Ez az igényesség tükröződik azon, hogy minden csoport színvonalas tánckoreográfiákat képes előadni, és ha már előadják, igyekeznek azokat hiteles, Magyarországról beszerzett népviseletekkel ékesíteni.

A Kis Szivárvány a legkisebbeket tömöríti, őket követik az ifjúsági korosztályt képviselő Szivárvány csoport tagjai. A felnőtt csoport a Tündérkert nevet viseli, ők büszkélkedhetnek az idősebbeket tömörítő Senior csoporttal. 


A vidéki kulturális élet helyzete, vidékfejlesztés feladatai, lehetőségei vidéki szemmel

Tanácskozás Kiscsőszön

A program időpontja: 2015. március 19.

A program helyszíne: Kiscsősz, Ifjúsági Szálláshely

Szervező: Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

Érintettek száma: 20 fő

Március 19-én, csütörtökön a társadalmi élet több területének szereplői gyűltek össze Kiscsőszön, hogy az élő Forrás hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére helyzetelemző tanácskozást folytassanak. A térségi politika képviselői (Megyei Közgyűlés elnöke, polgármesterek), vidékfejlesztési szakemberek (Leader csoportok munkatársai, NAKVI munkatársai) és kulturális szakmai szervezetek (egyesületek vezetői, jelentős vidéki fesztiválok szervezői) elemezték a jelenlegi helyzetet.

A program alapgondolatát az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület által tapasztalt működési nehézségek, a politika által irányított változások adták. Az elmúlt években – közel egy évtized – átgondolt építkezéssel sikerült Kiscsőszön és a szűkebb térségben (Somló környéke) olyan hagyományos programsorozatot létrehozni, melynek a kulturális értékén kívül rengeteg hozadéka volt a gazdasági, társadalmi folyamatokban is. Szálláshelyfejlesztések, szolgáltatásai beruházások csatlakoztak, kialakult, erősödött a térség szereplőinek belső kapcsolatrendszere. A Leader programokban a jelentős számú fejlesztésnél figyelembe vették a kulturális arculatot és a pozitív változásokat. Talán ezeknél is fontosabb, hogy az állandósult – főként helyi gyerekeknek, fiataloknak – szóló képzési programokkal, iskolai oktatással helyi társadalomfejlődési eredményeket értünk el. 


Néptánc Gála Kertán

 

A program helyszíne, időpontja: Kiscsősz, 2015.02.06.

Szervező: Élő Forrás hagyományőrző Egyesület

Érintettek száma: 200 fő

 

2015.február 6-án Kertán került megrendezésre az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola, az Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kerta Község Önkormányzata szervezésével és támogatásával a 2014-15-ös tanév félévi néptánc-gálaműsora.

Az este folyamán bemutatkoztak a kertai, a noszlopi, a devecseri néptánccsoport és az ajkai Apetka néptánccsoport tagjai, valamint az Oktatók is elkápráztatták fergeteges táncukkal a közönséget. A talpalávalót a Fajkusz Banda biztosította.

A közönség, amely a helyi emberekből, iskolák pedagógusaiból, vezetőiből és a fellépő gyerekek hozzátartozóiból állt, lelkes tapssal bíztatta a táncosokat és köszönte meg a felejthetetlen estét.

 

Partnerek, támogatók

 

A kiadvány a Földművelésügyi Minisztérium

és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült. 

 

  

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

 

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes