Hidakfórum

   

 

tánc,

  • hidakforum

    A Hidakfórum weboldal hírcsatornája

     

    Néptánc, tánc, folk, népzene, hagyomány örzés, hagyományok, magyar hagyományok, hagyomány örzés 

  • Kapunyitogató Iszkázon

    Kapunyitogató Iszkázon

    A program időpontja: 2015. november 14.

    A program helyszíne: Iszkáz

    Szervező: Nemzeti Művelődési Intézet, Iszkáz Önkormányzata, Iszkázi Népfőiskola Egyesület, Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

    Érintettek száma: 200 fő

    A Falu apraja – nagyja megjelent az iszkázi Művelődési Házban rendezett Kapunyitogató című eseményen, mely színes műsorsorozattal örvendeztette meg a közönséget. A programot a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezése és támogatása mellett Iszkáz Önkormányzata, az Iszkázi Népfőiskola Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület szervezte. A középpontban a helyben fellelhető érték volt, ennek szellemében már kora délutántól megtekinthető volt az iszkáziak és a kiscsősziek által összeállított értékkiállítás. A rendezvényen részt vettek a helyi tudást ismerő, képviselő emberek is. Házi sütemények, cicege, falusi ételkülönlegességek kóstolgatása mellett az érdeklődők megismerhették a gyógyteák jótékony hatását, finom házi mézeket kóstolhattak, vásárolhattak a térségről szóló kiadványokból, könyvekből. Az utolsó kiscsőszi kovács lópatkolást mutatott be az udvaron. A kézműves mesterségek fortélyait pedig a gyermek korosztály próbálhatta meg.

Partnerek, támogatók

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes