Hidakfórum

 

 

Szakmai adatbázis

Bihari János Táncegyüttes - Budapest

1954-ben talán húszan, húszonketten kezdtük. Ma már gyermekegyütteseinkkel együtt több, mint kétszázan vagyunk, így reménykedhetünk, hogy műhelyünk szelleme, otthont adó melege nemzedékeken át öröklõdik.Együttesünk a kezdetektõl a magyar néptánckincs színpadi megjelenítésének útjait keresi. A néphagyomány számunkra nem csupán történeti dokumentumgyűjtemény, archív anyag, hanem újabb és újabb néptáncalkotások forrása.A népművészet értékeinek kimeríthetetlen gazdag tárházából meríteni és a magyar népzene, néptánc sokszínűségét, táji változatait megeleveníteni a színpadon, ez együttesünk munkájának értelme és szépsége. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, Novák Ferenc koreográfus mondta e szavakat az együttes 40 éves fennállásakor. Az együttes fenntartója a Bihari János Kulturális Egyesület. Műsoraink, létünk fõ támogatói: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Területi Művelõdési Intézmények Egyesülete, Nemzeti Civil Alapprogram és a VII. Kerületi Polgármesteri Hivatal.

 

BUDAPEST TÁNCEGYÜTTES

A Honvéd Együttes 2007. szeptember 1-től nonprofit kft-vé történt átalakulása jelentős változásokat hozott működésünkben. A korábban önálló szervezeti egységként működő két hivatásos tánckar - a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült, művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán koreográfus lett.

Nógrád Táncegyüttes


A salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes 1975-ben alakult. Tagjai - a megalakulás óta - salgótarjáni és Nógrád megyei, folklórt kedvelő fiatalok és felnőttek, de Heves megyei fiatalok is munkálkodnak a csoportban.A többszörösen kiváló együttes számos együttesi és egyéni nívódíj birtokosa. Rangos néptáncfesztiválokon vívta ki a szakmai zsűrik és a közönség elismerését, s szerzett együttesi, koreográfusi vagy zenei díjakat. Külföldi fellépéseik alkalmával is nagy sikerrel képviselik hazánkat. A fennállásának 35. évfordulóját ebben az évben ünneplő táncegyüttes repertoárját főként a Kárpát-medence magyar néptáncai alkotják. Elhivatottan a palóc kultúrát tartják sajátjuknak, melyet őriznek és átadnak a következő nemzedékek számára környezetükben, de az egész ország területére hívják tanítani táncpedagógusaikat. A táncegyüttes fenntartója a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány. A Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetője: Szabó János, Pro – arte és művészeti vezető nívódíjas néptáncpedagógus, az együttes alapító tagja. Művészeti asszisztens: Paluch Norbert néptáncpedagógus, a népművészet ifjú mestere.

 

Pendzsom

Az egyesület tagjai számára fontos a saját népi hagyomány gyűjtése, ápolása, továbbadása. Az egyesület elnevezése is ezt tükrözi, miszerint a “pendzsom” a jász szóhasználatban házi bált, házi mulatságot jelent.

Jelenleg két gyerek, és egy felnőtt csoport alkotja az egyesület aktív tagságát

http://www.pendzsom.hu/

 

RÁBA NÉPTÁNCEGYÜTTES

A Rába Néptáncegyüttes őse 1950-ben, Pál Ferenc vezetése alatt kezdte meg működését Vagongyári Ipartelep Táncegyüttes néven. Kezdetben csak saját szórakozásukra, alkalomszerűen próbáltak, majd több sikeres fellépés és fesztivál után egyre komolyabban vették a munkát.A felívelő kezdeti idő után anyagi gondok és a táncosok hiánya miatt válságba került a csoport, ám erős összefogással sikerült áthidalni a problémákat, s 1957 áprilisától a megújult együttes Győri Vasas Központi Táncegyüttes néven új műsort adott.

 

 

Partnerek, támogatók

 

A kiadvány a Földművelésügyi Minisztérium

és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült. 

 

  

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

 

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes