II. Pünkösdi Forgórózsa Fesztivál
2012. május 26., szombat

A tatabányai Forgórózsa Fesztivált azzal a céllal rendezzük meg minden évben, hogy a Kárpát-medence magyarságának színes népi kultúráját bemutathassuk. Tematikus fesztiválról van szó. Egy alkalommal megpróbálunk két tájegységet bemutatni, egy kis-magyarországit és egyet az elcsatolt területekről.
2011-ben Komárom-Esztergom megye és a Mátyusföld népi kultúrája, folklórja volt a téma. A martosi , tardoskeddi és kéméndi hagyományőrzők is itt voltak. A programhoz szorosan hozzátartozik, hogy az adott tájegységről hagyományőrző együtteseket is hívunk. Úgy gondoljuk, hogy az adott helyen élőktől - akik szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták és vették át a dalokat, táncokat, szokásokat – tanulhatunk igazán mi, akik csak sokadik átvétellel ismerkedünk az adott tájegység folklórjával.
Ezért úgy gondoljuk, hogy a megyei néptánc együtteseknek, gyermek együtteseknek, csoportvezetőknek jó lehetőség, hogy eredetiben ismerkedhessenek a hagyományokkal.
2012. május 26-án, szombaton Zoboralját és Rábaközt szeretnénk bemutatni. Zoboraljáról 8 falu hagyományőrzői lesznek itt, bemutatják az egész zoboraljai lakodalmast. A gyönyörű viseletek mellett olyan énekeseket, időseket is láthattok, akik talán már 5-6 év múlva nem lesznek köztünk… A zoboraljai hagyományok az utolsó szakaszában vannak élő népművészetünknek, az erőszakos szlovákosítás miatt sajnos belátható időn belül eltűnnek. Érdemes hát csoportjaitokat elhozni, hogy még élőben szemtanúi lehessetek a lakodalmasnak. Este pedig Szilről és Szanyból lesz itt a hagyományőrző együttes, a rábaközi táncokat „első kézből” veheti át mindenki, este a táncházban a hagyományőrzők segítségével tanuljuk a zoboraljai és rábaközi táncokat!
A”kis népművészeké a színpad” programunkra pedig szeretettel várjuk a gyermekeket, akár táncolnak, énekelnek, mesét mondanak
A teljes programot és a felhívásokat mellékeljük!
Felhívás !
A tatabányai Forgórózsa Fesztivált minden év Pünkösdjének szombatján rendezzük meg a tatabányai Puskin Művelődési Házban és környékén. Célunk, hogy programjainkkal közelebb hozzuk az emberekhez a népi kultúrát, népszerűsítsük különböző ágait.
A délelőtti programban „kis népművészek” szerepelnek a szabadtéri színpadon. Ehhez a programhoz kapcsolódik felhívásunk: szeretettel várunk minden olyan gyermeket, gyermek csoportot, vagy ifjúsági korosztályhoz tartozó fiatalt, akik a népművészet bármelyik ágát művelik – énekelnek, népi hangszeren játszanak, táncolnak, mesét mondanak, népszokást mutatnak be, stb. hogy jelentkezzenek a szereplésre! Egyetlen feltétel, hogy a szólisták az 5 perc, a csoportok a 10 perc műsoridőt ne lépjék át.
A szereplőknek étkezést biztosítunk és minden fellépő kap ajándékot. Ezenkívül sok program várja a résztvevőket a fesztiválon, érdemes a gyerekeknek délutánra is ott maradni (pl. az egész napos kézműves foglalkozások, Korpás Éva és a Tükrös zenekar, stb.), az egész nap programját mellékeljük.
Kérjük, hogy az alábbi jelentkezési lapot szíveskedjenek e-mailben visszaküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre 2012. május 21-ig.
Jó felkészülést kívánunk, szeretettel várjuk a gyerekeket!
a Csutri hagyományőrzők csapata és a
Forgórózsa Népművészeti Központ Kft.
programfelelős: Szegvári Ildikó (06/20 5529952 )
Köszönettel:
Csutri hagyományőrzők és Szegvári Ildikó rendező
Program:
Bemutatkozik Zoboralja és Rábaköz
18 különböző helyszínen a tatabányai Puskin Művelődési Házban és környékén
Fővédnökök: Smidth Csaba és Ablonczy Dánielné
Megnyitó: 9.45, a Puskin előtti kisszínpadnál, a programok 10.00-től 24.00 óráig zajlanak
Belső helyszíneken:
1. Szlovák Ház
„Népviseletek Zoboraljáról és Rábaközből „– babakiállítás a búcsi babamúzeum és a kapuvári múzeum anyagából
2. Szlovák Ház helytörténeti gyűjtemény
Kiállítás a régi bánhidai életmódról
3. Szent Ignác-terem
Arany A. László hagyatéka – Zoboraljai fotók a 20-as , 30-as évekből
4. Szent Mihály katolikus templom
14.30 – zoboraljai hagyományőrzők lakodalmas menete
5. Puskin Művelődési Ház konferenciaterem
Interaktív kiállítás Zoboralja és Rábaköz népi kultúrájáról
6. Puskin Művelődési Ház előtér
Információ, garasoskodás
7. Puskin Művelődési Ház színházterem
13.30 - A nyergesújfalui Pinokkió bábegyüttes magyar népmese-feldolgozásai
15.00 – 17.00 – Zoboraljai lakodalmas „dióhéjban” – Nyolc zoboraljai falu – Nagycétény, Nyitracsehi, Nyitrageszte, Ghímes, Kolon, Alsóbodok, Pográny, Zsére – hagyományőrző csoportjainak nagyszabású, közös műsora. A csoportok saját falujuk eredeti, 100-150 éves viseleteiben lépnek fel. A lakodalmas részei: lánykérés, hívogatás, télizöld-járás, dunyhavivés, menyasszony-búcsúztatás, templomi lakodalmas menet, asszonycsúfolók, lakodalmi tor és táncmulatság, hajnalégetés.
Közreműködnek a pozsonyi Szőttes együttes táncosai és Kurdi Gábor dudán.
17.30 – Korpás Éva és a Tükrös zenekar koncertje
19.00 – nagyszabású gálaműsor, amelyben közreműködnek a szanyi, szili (rábaközi) hagyományőrző csoportok, falujuk eredeti viseletében, saját táncaikkal, énekeikkel, szili búcsú és regrutaavatás bemutatásával,a szanyi és szili cigányzenekarok, a Csevergő énekegyüttes és Kurdi Gábor dudás.
21.00-től táncház a hagyományőrzők részvételével, rábaközi és zoboraljai táncok tanítása
8. Puskin előtti sátor
Solymos Ákos fényképezdéje – családi fotó bánhidai népviseletben
Külső helyszíneken:
1. Puskin melletti úttest, Remedium iskola előtti út
Komárom-Esztergom megyei kézművesek vására, bemutatója, nyitott műhelyek (fazekas, szövő, csipkeverő, fafaragó, stb.), kézművesek bemutatkozása Nyitráról, népi kézműves játszóházak egész nap
2. Remedium iskola előtti pálya
10.00 – 16.00 - „parasztolimpia” gyerekeknek
3. Szlovák Ház udvara
„meseudvar” Csáky Idával és Haltrich Györgyivel
4. Lóváltó állomás a parkolóban
kocsizás az Ipari Skanzenba
5. Kisvonat állomás a Puskin oldalában
vonatozás az Ipari Skanzenba
6. Kisszínpad a Puskin előtt
10.00 – 13.00 – „Kis népművészeké a színpad” - gyermekek énekelnek, mesélnek, táncolnak, játszanak (Tatabányáról és a megyéből)
Pünkösdi királyválasztás, májusfa-döntés
7. Puskin udvara
népi fogadó, csárda, népi ételek-italok, étel- és ital bemutató Zoboraljáról és Rábaközből, zenészek, asztali muzsika, dudás
8. Templom udvar
Kajla Ferenc kőfaragó és tatabányai fafaragók szabadtéri kiállítása
9. Szlovák Ház parkoló
13.00 - Menyasszony-vőlegény bábukészítő pályázat eredményhirdetése
A szabadtéri kiállítás a Szlovák Háztól a csárda udvaráig tart.
10. A kisszínpad melletti tér
Fa régi gyermekjátékok, kosaras körhinta, „szegénylegény vándorútja
11. Ipari Skanzen
A bányászkolóniák élete régen – szabadtéri kiállítás vezetéssel Hlogyik István, az utolsó bánhidai kovácsmester működő műhelye















































