Nagy sikerű megyei gálaműsorok voltak augusztusban
Két alkalommal is látványos gálaműsoron ünnepelhettük a néptáncot és a népzenét. Mindkét gála Veszprémben zajlott. A Veszprém Folk rendezvénysorozat keretében augusztus 19-én, a Várban felállított szabadtéri színpadon a régiónk legkiemelkedőbb szólótáncosai által improvizált fergeteges hangulatú táncműsort láthatta a közönség. A szólisták szakmánk legismertebb táncosai. A kíséretet a Dűvő zenekar adta, házigazda a Veszprém-Bakony Táncegyüttes volt, aki két tánckoreográfiával mutatkozott be.
Augusztus 31-én, a Városi Művelődési Központ mellett felállított szabadtéri színpadon szintén a Veszprém-Bakony Táncegyüttes adott gálát. A műsort a Vavrinecz András által vezetett Galiba zenekar kísérte. Mindkét gálát nagy tömeg nézte végig, nagy szeretettel és vastapssal jutalmazva a fellépőket.















































