Kedves Barátaink!
Már csak néhány hetet kell fagyoskodnunk és újra örülhetünk a tavasz szépségeinek. A természet megújulása mindig a lelki világ, az érzelmek pozitív irányba fordulását is jelenti. Nyugodt, elégedett lélekkel pedig bizakodóbban gondolunk a jövőre. Új tervek, új ötletek tarkítják a 2012 évi programpalettát. Reméljük, hogy minden meg is valósulhat.
Téli néptánc programok
A farsangi hangulatot nem befolyásolta a nagy hideg és a havazás
A szibériai jellegű időjárás sem tudta megakadályozni, hogy február 3-án és 4-én megtartsuk szokásos farsangi táncos hétvégénket, melynek fő szervezője, házigazdája a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt.
Pénteken 18.00 –kor az ajkai Kaszinó nagytermében tartottuk a városban működő kihelyezett csoportok közös néptánc gáláját, mely egyben számadás is az első félévben megtanult táncanyagokról. A főként alsó tagozatosokat felvonultató műsoron a Dunántúl táncanyagai jelentek meg, bemutatva a különböző eszközökkel való táncolás módjait is.
Minden csoport nagy sikert aratott, hiszen rokonok, barátok töltötték meg a nézőteret. Kiemelkedő volt az ifjúsági korosztályú Apetka csoport mezőföldi táncaival. Rövid kalotaszegi táncot mutattak be az oktatók és Galga-mentéről muzsikált egy csokrot a Zagyva Banda.
Szombaton közel kilencven gyermek vette birtokba a kiscsőszi Faluház nagytermét, ahol Richtarcsík Mihály és Furik Rita mátyusföldi táncoktatást tartott. Intézményünk tanulói mellett többen érkeztek a térség tánccsoportjaiból is. A két kiváló szakember a Felvidék táncainak jó ismerője. A képzés nagy hangulatát fokozta, hogy az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület farsangi disznóvágást szervezett a faluban. A résztvevők étkezését természetesen a frissen készült ételekből oldottuk meg. A gyerekek délután ötig járták a táncot. Ezt követte a falusi alakoskodó felvonulás, melyen csak a legkitartóbbak vettek részt. Nem úgy az esti táncbálon, melyet a Zagyva Banda mellett Koncz Gergő prímás, Kovács Géza Brácsás kísért.
A telet nem tudtuk eltemetni, de emlékezetes programokat bonyolítottunk.

IX. „BAKONY VIRÁGAI” MEGYEI SZÓLÓTÁNCVERSENY
A 2012-es évben újra visszakerül eredeti helyszínére, Várpalotára a „Bakony virágai”.
A Cserregő Néptáncegyüttesért Alapítvány és a Cserregő Néptáncegyüttes, valamint a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület meghirdeti a „Bakony Virágai” Veszprém Megyei Szólótáncversenyt a Tánc Világnapja alkalmából.
Időpontja: 2012. április 28. szombat
Helyszín: Várpalota, Művelődési Központ
A versenyt négy korcsoportban írjuk ki:
-
I. korcsoport: 10 éves korig
-
II. korcsoport: 11 – 14 éves korig
-
III. korcsoport: 15 – 18 éves korig
-
IV. korcsoport: 18 év felett
Nem írunk ki kötelező anyagot, így csak egy produkciót kell eltáncolni, melyet a magyar nyelvterület bármely táncanyagából választhatnak. Az improvizált (!) tánc az 1-es korosztályban 1,5, a többi korosztályban 2 perc legyen!
A választott anyagokhoz kérésre archív felvételeket biztosítunk az Apte Művészeti Egyesület - Néptáncosok Baráti Köre Szakmai Házából (csak személyes, helyszíni átmásolással)
A táncokat a Galiba zenekar kíséri. Kérjük, hogy a versenyzők küldjék meg e-mailben a kért dallamanyagot Gula Miklósnak ( gulamiklos@gmail.com ) vagy egyeztessenek vele a 06 30/289-5275 telefonszámon. Aki nem küld előre zenét, el kell, hogy fogadja azt, amit a zenekar a helyszínen improvizál, egyeztetés azonban mindenképpen szükséges.
Az idei találkozóra 2.500,- Ft nevezési díjat kérünk minden versenyzőtől, amit a helyszínen kell fizetni. (A páros táncoknál a kísérőkre nem vonatkozik a nevezési díj, de ha mindketten versenyzők, akkor igen.)
A versenyszámokat zsűri értékeli és kategóriánként 2 fiú és 2 lány számára ítéli oda a „Bakony Virága” szólótáncosi díjat. Ettől eltérően dönthet a zsűri, ha nagy létszámeltolódások vannak a korcsoportok között.
Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet.
Jelentkezési határidő: 2011. március. 25.
A jelentkezési lapokat az alábbi címre kérjük visszaküldeni:
Cserregő Néptáncegyüttesért Alapítvány, 8100 Várpalota, Bán Aladár u. 37. vagy cserrego@freemail.hu Kérjük, hogy lehetőleg e-mailben jelentkezzetek!
Csak Veszprém Megyéből fogadunk jelentkezéseket.
A verseny részletes programjáról a nevezőket levélben tájékoztatjuk.
Bakony Népművészeti Találkozó
Magyarpolány, 2012. május 26. szombat
Kedves Együttesvezetők, Táncosok!
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület és a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület 2012. évben is megrendezi a Bakony Népművészeti Találkozót, mely hosszú ideje a térség egyik legmeghatározóbb népművészeti eseménye.
A rendezvényre ezennel szeretettel meghívunk benneteket.
A Találkozó időpontja 2012. május 26. szombat
Bár az eddigiekben jellemzőbb volt a vasárnapi megrendezés, idén egyéb programjaink miatt a szombatot választottuk.
A program az elmúlt évekhez hasonlóan kora délután kezdődik, előtte színpadbejárásra van lehetőség. A táncegyüttesek produkcióit kéttagú szakmai zsűri értékeli. Verseny nincs, a jó hangulat és néhány baráti jó tanács számunkra fontosabb. Egy együttestől legfeljebb két produkciót tudunk fogadni. A fesztivál fő bandája a Zagyva Banda. Ők már a délelőtti gyermek táncos programon is jelen lesznek. A délutáni programban egyéni felkérés alapján biztosan vállalják a jelentkező együttesek kísérését. Ennek díját a felkérő csoportnak kell megbeszélni. Természetesen más zenekart is felkérhettek. A bemutatókat értékelő beszélgetés követi.
Igyekszünk szerény étkezést is biztosítani.
Este gálaműsorral és fergeteges táncházzal fogjuk zárni a rendezvényt.
Előzetes egyeztetés alapján kollégiumi szállást is tudunk szervezni Ajkán. Kérjük, ezzel kapcsolatos igényeteket külön jelezzétek!
Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet az alábbi címekre: cimbi@iplus.hu, Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület 8494 Kiscsősz, Kossuth u. 47., Veszprém Megyei Néptánc Egyesület 8400 Ajka, Szabadság tér 13. (kérjük, ha lehet, e-mailben jelentkezzetek!). A visszaküldés határideje 2012. április 30.
Jelentkezési lap letölthető: www.apteegyesulet.hu
http://www.apteegyesulet.hu/apte2/index.php?option=com_content&view=article&id=152:bakony-nepmveszeti-talalkozo&catid=8:egyeb&Itemid=7
Dűvő népzenei tábor

A tábor kapcsolódik a Gyakorló táncosok és Táncoktatók táborához és a VIII. Kiscsőszi Pajtafesztiválhoz. A részletes kiírást rövidesen közöljük a www.hidakforum.hu és a www.apteegyesulet.hu honlapokon.
Információ: +36-20-3786459, cimbi@iplus.hu
VIII. Kiscsőszi Pajtafesztivál

Magyar népzene és magyar néptánc, kézműves termékek vására és más népies programok Kiscsőszön Élő népi kultúra falusi környezetben
Bővebben...
Somló Hangja Fesztivál 2012

Világzene, népzene, jazz, családi programok Kiváló magyar élelmiszerek és borok Dobán, az Erdődy Kastély parkjában
www.somlohangja.com - cimbi@iplus.hu - +36-20-3786459
|