Kedves Partnereink, Barátaink!
A magyar törvénykezés ismét alaposan próbára tesz bennünket. Civil szervezeteink évek óta bizonyítják, hogy szinte a semmiből képesek világraszóló, örök érvényű kulturális értékeket teremteni és ápolni. Több kutatás bizonyította már, hogy az erre a szektorra fordított állami pénzekből a civilek többszörös érték hozzáadásával voltak képesek „mozgásban tartani” a társadalom különböző rétegeit. Nos, itt is elvonások következnek. Mostantól az lehet támogatott, elismert civil, aki igazolja, hogy igazi „professzionális” civilként tevékenykedik. A többiek (falusi egyesületek, önképző körök, hagyományápoló klubok, stb.) magukra maradnak.
Érdemes belegondolni, hogy vajon melyik lehet a nagyobb réteg? A kettős könyvvitelt vezető, milliós forgalmat bonyolító, bejelentett önkénteseket, fizetett alkalmazottakat foglalkoztató, profittermelő szervezetek csoportja, vagy a „magukra maradott” kis szervezeteké? Persze, hogy a magukra maradottaké! A határvonalon billegők majd megpróbálják bizonyítani a közhasznúságukat, - ez persze sok pénzbe és utánajárásba kerül… - többnyire eredménytelenül. A magukra maradottak tagdíjakból szórakoztathatják tagságukat, hiszen tulajdonképpen hobby szervezeteknek is hívhatnánk őket. Talán, ha az intézményrendszer erősebb alapokon állna, nem volna ilyen ijesztő a helyzet.
Másrészt, ha nincs pénz, hát nincs pénz…
CIVIL ÜGYEK
Civil szervezetek működésével kapcsolatban hasznos információkat olvashattok a www.hidakforum.hu (nonprofit rész) honlapon az alábbi témakörökben:
- A Wekerle Sándor Alapkezelő Közleménye
- A beszámolók közzététele
- Az új civil törvény (egy link)
- A bírósági nyilvántartásról
Új kormányzati portál indult a www.civil.kormany.hu címen, melyen a civil szervezetek tájékoztatást kaphatnak a rájuk vonatkozó jogszabályi háttérről, működésüket segítő információkról.
Civil törvény – fontos részlet a közhasznú jogállással kapcsolatban:
32 .§ (1) Közhasznú szervezetté minősíthető
a Magyarországon nyilvántartásba vett – létesítő okiratában megjelölt közfeladat teljesítésére irányuló – közhasznú tevékenységet végző szervezet, amely a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez megfelelő erőforrásokkal rendelkezik, továbbá amelynek megfelelő társadalmi jelentősége kimutatható, és amely:
a) civil szervezet (ide nem értve a civil társaságot), vagy
b) olyan egyéb szervezet, amelyre vonatkozóan a közhasznú jogállás megszerzését törvény lehetővé teszi.
(3) A közhasznú tevékenységet végző szervezet hozzájárul a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez, amennyiben az előző évről szóló beszámoló közhasznúsági melléklete célcsoportra vonatkozó adatai alapján a szervezet szolgáltatásait a szervezet testületi tagjain, munkavállalóin, önkéntesein kívül más személyek is igénybe vehetik .
(4) Megfelelő erőforrás áll az (1) bekezdés szerinti szervezet rendelkezésére, ha az előző két lezárt üzleti év vonatkozásában a következő feltételek közül legalább egy teljesül :
a) az átlagos éves bevétele meghaladja az egymillió forintot, vagy
b) a két év egybeszámított adózás utáni eredménye nem negatív, vagy
c) a személyi jellegű kiadásai – a vezetők juttatásainak figyelembevétele nélkül – eléri az összes ráfordítás (költség, kiadás) egytizedét.
(5) Megfelelő társadalmi jelentőség mutatható ki az (1) bekezdés szerinti szervezetnél, ha az előző két lezárt üzleti éve vonatkozásában a következő feltételek közül legalább egy teljesül :
a) a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint a szervezetnek felajánlott összeg, továbbá a magánszemélytől, jogi személyiséggel rendelkező szervezettől kapott adomány, alapítótól, tagtól, tulajdonostól kapott támogatás, illetve tagdíj együttes összege eléri az 54 .§ szerinti bevétel nélkül számított összes bevétel egytizedét, vagy
b) a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások elérik az összes ráfordítás felét a két év átlagában ,
c) közhasznú tevékenységének ellátását tartósan (két év átlagában) legalább tíz közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy segíti a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvénynek megfelelően.
(6) A beszámoló adatai alapján minden letétbe helyezés alkalmával a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételére illetékes szerv megvizsgálja az (1) bekezdés szerinti feltételek teljesülését. Ha az (1) bekezdés szerinti feltételek nem teljesülnek, a szervezet közhasznú jogállását a bíróság megszünteti és az erre vonatkozó adatot a nyilvántartásból törli .
33 .§ A közhasznú szervezetté minősíthető szervezet közhasznú jogállását a közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vétellel szerzi meg (a továbbiakban : közhasznúsági nyilvántartásba vétel) .
Egy kis reklám :
KÖNYVELÉS CIVIL SZERVEZETEKNEK
Erdős Ildikó mérlegképes könyvelő (ajkai lakóhellyel) a civil gazdálkodásban szerzett több éves tapasztalattal vállal könyvelést civil szervezetek részére.
A közhasznú szervezetek számára kötelező kettős könyvvitel mellett tapasztalatokkal rendelkezik a pályázati ügyintézés, a közhasznúsággal kapcsolatos szabályok, bevallások terén.
erdosildi@vipmail.hu +36-20-2445833
A Világ túloldalán
Üzenet

A Csűrdöngölő Néptáncegyüttes az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját és e nevezetes alkalmat az együttes 2012 március 10.- én a Crossroads Szinházban, New Brunswick, NJ-ben egy gála műsorral fogja ünnepelni az Életfa Népzenekar közreműködésével.
Bővebben...
A Hagyományok Háza programjaiból:
Ifjú Szivek Táncszínház: Az ördög tánca
képgaléria
2012. március 13. , 15 óra - Uzsonna bérlet
2012. március 14. , 15 óra - Dél-után bérlet
"... senki a táncot csak szökdösésért nem szereti, hanem a kézfogások,
szorítások, ölelések, tapogatások, a lassú beszélgetések tetszenek ...”
Petrarca
Magyar Állami Népi Együttes: Magam járom…
Hagyományok Háza, 2012. március 23., 19 óra
A magyar autentikus néptáncművészet különleges eseményei közé tartoznak az évente megrendezett versenyek, megmérettetések: legényes-, verbunk- és szólótáncversenyek, a Népművészet Ifjú Mestere pályázat stb. Az elmúlt évtizedekben mind a hivatásos, mind az öntevékeny együttesek kiemelkedő tudású táncosai bizonyították ezeken rendre tehetségüket, elkötelezettségüket az autentikus paraszti táncok iránt, szerezve e versenyek által is sokszor országos hírnevet, elismerést mind maguknak, mind néptáncművészetünknek.
A műsort szerkesztette: Kökény Richárd
Zenekarvezető: Pál István
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Varga Péter
Művészeti vezető: Mihályi Gábor
János vitéz
avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezéseA Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása Hagyományok Háza, 2012. március 24. 15 óra, 19 óra

Bővebben...
Jászság Népi Együttes:
TISZTA SZÍVBŐL
Hagyományok Háza, 2012. március 25. 19.00
Muzsikál: Pál István „Szalonna” és zenekara
Az alkotóknak Pál István „Szalonna” és zenekara Örömzene lemezének sokszínű hangzásvilága adta az ötletet a műsor létrejöttéhez. A Tiszta szívből produkcióban hitelesen, őszintén jelennek meg a magyarok, románok, cigányok, székelyek, felső-tiszavidékiek, palócok, csángók táncai, zenéi sokféle színessége a maga szépségében. Jászság Népi Együttes és Pál István „Szalonna” és zenekarának előadása tiszta szívből jövő örömtánc, örömzene magas fokon.
Rendező koreográfus: Szűcs Gábor
Alkotók, szakmai munkatársak: Busai Zsuzsanna, Busai Norbert, Dudásné Mosóczi Lívia, Dudás Dániel, Fundák Kristóf, Kádár Ignác, Kocsánné Kuli Orsolya, Kocsán László, Vajai Franciska
Zenei szerkesztő: Pál István „Szalonna”
Egyrészes műsor ideje: 1 óra 20 perc
„Mesterek és tanítványok” koncertsorozat
A Téka Együttes, Szántó Ferenc és Pál István koncertje
Hagyományok Háza, 2012. március 29. csütörtök, 19 óra

„A művészetnek vissza kell adnia a népnek, amit az ő kincseiből nyert.”
(Kodály Zoltán)
Bővebben: www.hagyomanyokhaza.hu
Országos Táncháztalálkozó 2012
2012. március 30. 19.30
„HALLJUNK SZÓT...!” – A XXXI. Táncháztalálkozó gálaműsora
Művészetek Palotája • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Jegyvásárlás
2012. március 31. 22.00–05.00
ÉJSZAKAI BÁL
Akvárium • Budapest V. ker., Erzsébet tér
2012. március 31. – április 1. 10.00–22.00
XXXI. Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár
Papp László Budapest Sportaréna • 1143 Budapest, Stefánia út 2.
Táncház • Tánctanítás • Szabad tánc • Népművészeti vásár • Aprók Bálja • Kézműves foglalkozások • Mesterségbemutatók • Etno-mozi • Néptáncműsorok • Hagyományőrző népművészek • Népzenei koncertek • „Új élő népzene 18” • Lemezbemutatók • „Tágasságot nekünk is!” • Aprók tánca és Tücsökringató • Minden magyarok tánca • Folk-kocsma • Kiállítások • Muharay-gála • Martin-gála • Aranysarkantyús és Aranygyöngyös táncosok bemutatója • Össztánc • „Nem mennek haza a legények!” (Dürer Kert)
Újra „Minden magyarok tánca” az Országos Táncháztalálkozón
Kedves magyar Néptáncosok és Népzenészek világszerte!
Közeledik az Országos Táncháztalálkozó, melynek egyik kiemelt eseménye volt tavaly a Minden Magyarok Tánca című program. A világ minden tájáról érkeztek hozzánk táncosok, hogy közösen bizonyítsák be, a hagyományőrzés nem ismer határokat.
2011-ben a résztvevők létszáma elérte a száz főt. Ez a száz ember a rendezvény nagy színpadán, a Küzdőtéren járta és muzsikálta el az előre kiválasztott két táncot (mezőségi, szatmári), szerény koreográfiába rendezve. Mind a táncosok, mind pedig a közönség számára nagyon lélekemelő pillanatok voltak.
Szeretnénk, ha ezek a pillanatok 2012-ben megismétlődnének. A Táncháztalálkozó idén március 30-31-április 1. napokon kerül megrendezésre. A Minden Magyarok Tánca a tavalyihoz hasonlóan két táncszámból áll majd, melyeket a Küzdőtér színpadán mutatunk be vasárnap, 13.30-kor, körülbelül 20 perces időtartamban. Terveink szerint egy dunántúli és egy kalotaszegi összeállítás lesz. A dunántúliban kanásztánc, ugrós, lassú és friss csárdás, a kalotaszegiben legényes, csárdás és szapora lesz. A kanásztánchoz a férfiak használhatnak botot, seprűt, üveget, a nők üveget, stb… Természetesen nem kötelező mindenkinek mindent táncolni, a jelentkezők erről szabadon dönthetnek, elegendő a magabiztosan ismert tánctípusokat eljárni. Választhattok a Dunántúl bármelyik tájegységéről, ahol ezek a tánctípusok megtalálhatóak. A kísérőzenekar idén is kibővülhet a határon túli zenész vendégekkel. A zenét a Tükrös zenekar segítségével előre megtervezzük és elküldjük a jelentkezők számára.
Jelentkezhet minden határon túl élő személy, aki ismeri, műveli a magyar néptáncos, vagy népzenei kultúrát és jelen lesz a Tánháztalálkozón. Felhívjuk a figyelmeteket, hogy nem komplett néptáncegyüttesek jelentkezését várjuk, hiszen bizonyos létszám felett nincs lehetőségünk megvalósítani a programot. Ez természetesen nem zárja ki, hogy egy külföldi együttesből többen is jelentkezzenek. Szeretettel várjuk a zenekarhoz csatlakozni kívánó népzenészek jelentkezését is. A Minden Magyarok Tánca előzetesen bejelentkező résztvevői számára a vasárnapra szóló belépő árából 50% engedményt adnak a szervezők. Ennél több kedvezményre az egyre nehezedő finanszírozás miatt nincs lehetőség.
Jelentkezhettek a cimbi@iplus.hu e-mail címen. A jelentkezők írják le nevüket és a települést – táncegyüttest, ahol néptánccal, népzenével foglalkoznak!
Szeretettel várunk benneteket!
Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Táncház Egyesület
Kovács Norbert Cimbi Berán István
|