Sorstársaink!
Nemrégiben kiderült a Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázatainak eredménye. A mi térségünkben érdekes eredmények születtek. A több évtizedes múlttal működő, komoly szakmai munkát végző értékes szervezetek a legalacsonyabb támogatási összeggel várólistán szerepelnek (ami valószínűleg elutasítást jelent), miközben sok, szinte teljesen ismeretlen szervezet kiemelkedőnek nevezhető támogatáshoz jutott (a kiemelkedő jelző persze csak a mostani helyzetben állja meg a helyét). Félreértés ne essék, nem sajnálom, nem irigylem a magasabb összegeket, mert minden civil szervezet léte fontos. A meglepő eredmények a következő kérdéseket vetették fel bennem:
Vajon miért kellett bolondot csinálni a rengeteg tisztségviselőből, titkárból, könyvelőből, ügyvivőből, ha már jó előre lehetett tudni, hogy az előző évekhez képest felére csökkentett felosztható összeg méltatlanul alacsony pályázati támogatásokat eredményez? Miért kellett lehetetlen helyzetbe hozni a kollégiumok tagjait, akik egyébként a NEA törvény összeférhetetlenségi rendelkezései miatt a civilek nagy része számára ismeretlen személyek. Felteszem, hogy ez fordítva is hasonlóan áll. Vajon meddig fogjuk majd komolyan venni a magas követelményeket soroló pályázati kiírást? Több napos, EU-s pályázati minőséget eredményező munkánk miért értéktelenedett odáig, hogy könyöradományokat és várólistás „kokikat” kapjunk?
Ha már így alakult, vajon ki és milyen alapon döntött arról, hogy a Kollégiumi tagokat felülbírálandó, a Tanács elé visz kétszáz elutasított pályázatot újra bírálás céljából? Két szervezetünk pályázata miért nem szerepel ezek között? Ha szerepel, a többi miért nem kerülhetett bele? Ha a Kollégiumi tagok nyáron nem értek rá bírálni és még tapasztalatlanok is (erről tanúskodik több emlékeztető és belső információból származó internetes cikk), miért vállalták ezt a nagyon felelősségteljes feladatot?
Mint egykori NCA kollégiumi tag, azon szomorkodom, hogy megalázták a civil szektort. Én kiállnék, és azt mondanám: Emberek, nincs pénzünk, kérlek, tartsátok fent értékes szervezeteiteket és vészeljétek át a nehéz időket. Tudván, hogy pontosan így lesz, később is emelt fővel járhatnék a civilek között.
A közelmúltból
Folklórparádé Veszprémben
Dunántúli táncosokat láthatott a közönség augusztus 19-éneste a már hagyományos Folklórparádén, a várszínpadon. Az Aranysarkantyús és Aranygyöngyös táncosok jó másfél órás műsorukban jártak kalotaszegit, de saját vidékük táncaiból is ízelítőt adtak. A műsorra megtelt a nézőtér. A táncosok itt köszöntötték Ertl Pálné Marika nénit, a Litéri Zöldág Táncegyüttes korábbi vezetőjét, aki az ünnep kapcsán magas állami kitüntetést kapott, a Magyar Arany Érdemkereszt elismerést vehette át a napokban Budapesten Balog Zoltántól, az emberi erőforrás miniszterétől.
Ertl Pálné (Marika néni) rangos kitüntetést kapott.
Balog Zoltán miniszter Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Marika néninek, aki a Litéri Zöldág Táncegyüttes élén több néptáncos generációt is felnevelt.
Továbbképzések felnőtteknek
Sikerrel zajlottak a békéscsabai és a székesfehérvári továbbképzések.
A két helyszínen összesen körülbelül 120 táncos sajátíthatta el a szólótáncverseny kötelező táncainak alapjait.
Versenyzők! Azért ehhez még hozzá kell tenni a filmezéssel töltendő napok munkáját!!!
Néhány sor a fehérvári képzésről (Hahn-Kakas István)
Sikeresen lezajlott a Szólótáncosok Felkészítő Hétvégéje Székesfehérváron, a Szabadművelődés Háza szervezésében közel 80 fő részvételével. Az ország szinte minden pontjáról, de még a határon túlról is érkeztek táncosok.
A program résztvevői a békéscsabai XXI. Országos Aranygyöngyös és Aranysarkantyús Szólótáncverseny kiírásának táncanyagából merítkezhettek.
A 2 napos rendezvényen a szakma országosan elismert kiválóságai oktattak:
Férfiszóló
Inaktelki legényes – Kádár Ignác „Náci”
Szatmári pásztorbotoló – Végső Miklós
Páros:
Mezőkölpényi korcsos és cigánycsárdás – Szabó Szilárd és Németh Ildikó
Dél-alföldi oláhos és frisses – Szarka Zsolt és párja
Az oktatás sikerét fokozta, hogy a képzés élőzenés kíséretét a 10 éves Zagyva Banda szolgáltatta. A szombat estét a zenekar rövid koncertje majd fergeteges, hajnalig tartó táncház zárta.




A közeljövőben
II. Preßburger Werbung – Nemzetközi verbunkos verseny
A verseny meghirdetője: Ifjú Szivek Táncszínház, Pozsony
A verseny szervezője: Hagyomány Alap, Pozsony
A verseny helyszíne: Az Ifjú Szivek Táncszínház székháza, 811 02 Pozsony, Mostová u. 8.
Időpont: 2011. november 9-10.
Versenykategória: a versenyzők szabadon választott verbunkkal nevezhetnek Szlovákia és Magyarország területéről
Korhatár: a versenybe benevezhet minden 16. életévét betöltött táncos
Időtartam: szabadon választott verbunk a fent említett területekről 2-3 perc terjedelemben
Zenei kíséret: a verseny szervezői igény szerint biztosítják a versenyzők zenei kíséretét, illetve a fesztiválzenekart, a versenyző saját maga is biztosíthat zenei kíséretet, illetve igény szerint play back-re is táncolhat
Jelentkezés módja: a mellékelt kitöltött jelentkezési lap beküldésével a megadott határidőig, illetve a benevezett verbunkos zene csatolásával WMA, vagy MP3, formátumban
Nevezési díj: 20 eur/fő
A verseny díjazása:
1 díj 600 eur
2 díj 300 eur
3.díj 100 eur
Hagyomány:
A bécsi udvarral folytatott hosszas tárgyalás eredményeként a pozsonyi országgyűlés 1715: VIII. cikkelye emelte törvényerőre az állandó közös hadsereg felállítását. A rendek e törvény elfogadásával szentesítették az idegen haderő jelenlétét, s hozzájárultak ahhoz, hogy megnövekedjék a bécsi udvar érdekeit szolgáló ezredek száma. A Verbung Kommandók működése, de különösen a szabad toborzás, óriási szerepet játszott a verbunk fogalmának népszerűsítésében, a verbuválás emlékeit idéző hagyomány kialakulásában, valamint egy új egységes táncstílus elterjedésében Közép-Európában.
A Fesztivál célja:
A verbunkos tánc (magyar, szlovák, morva,) és zene megőrzése és bemutatása, mely egy egységes kulturális értéket képvisel Európában. A verbunk sokszínűségének konfrontálása a hagyományteremtő szándékkal létrehozott Preßburger Werbung – Nemzetközi verbunkos versenyen
A versenyzők részére a szervezők az következőket biztosítják:
- igény szerint szállás
- zenei kíséret, fesztiválzenekar ( a zenei kíséretet igénylőknek, a jeletkezési határidőig kell elküldeni a kiválasztott verbunk zenei anyagát (kotta, CD, audio felvételt )
- étkezés
- a verseny pénzbeli díját
Jelentkezési határidő 2012. október 8. !!!
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük elküldeni, póstai úton:
Farkas József, Hagyomány Alap – Fond ľudových tradícií n.f.
Uzbecká 22, 821 06 Bratislava
e-mailben: rapfarkas@gmail.com
A versenyfelhívás és a jelentkezési lap letölthető az alábbi címen:
www.ifjuszivek.sk
Páros táncképzés Magyarpolányban

Kedves felnőtt néptáncosok!
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, az Apte Művészeti Egyesület és a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közös szervezésében felnőtt néptánc képzés lesz Magyarpolányban.
A képzés témája igazodik a békéscsabai Országos Szólótáncverseny két kötelező páros anyagához. Mezőkölpényi és Dél-alföldi táncokat tanít Szabó Szilárd és Németh Ildikó.
A képzés időpontja: 2012. október 21-22., vasárnap, hétfő (munkaszüneti nap)
A képzés menete:
október 21. vasárnap:
- 10.00-13.00 Mezőkölpény
- 13.30 ebéd
- 15.00-18.00 Mezőkölpény
október 22. hétfő:
- 9.00-12.00 Dél-Alföld
- 12.30 ebéd
- 14.00-17.00 Dél-Alföld
A részvétel díja napi 2500 forint/fő. A részvétel egy napra is lehetséges.
Étkezési lehetőséget a Tarka Kakas vendéglőben tudunk szervezni igény esetén.
- Az ebéd ára: 850,- Ft.
- A vacsora ára: 800,- Ft.
- A reggeli ára: 550,- Ft.
Szállást 25 főig a Tájház csoportos vendégszállóján tudunk biztosítani. Ennek díja 1500 forint/fő.
3000 forint/fő körüli áron a falusi szállásadóknál is lehetséges szállást foglalni. Igény esetén ennek megszervezésében is tudunk segíteni.
Vasárnap esti program:
Borkóstolás Papp Zoltán somlói borász segítségével.
Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és internetes visszaküldésével lehet.
Kérjük, hogy legkésőbb október 15-ig jelentkezzetek!
/Aki később jelentkezik, azt is beengedjük…../
e-mail: cimbi@iplus.hu
Információ: 20-3786459 (október 10-ig nem tudtok elérni, eddig az időpontig hívjátok Gaschler Beát a 20-2054565-ös számon:
Szeretettel várunk benneteket!
Üdvözlettel, Kovács Norbert Cimbi
Kamara Néptáncfesztivál

Bakony Néptáncfesztivál lesz Ajkán
November 16-17-én kerül megrendezésre a Dunántúl egyik legjelentősebb felnőtt néptáncfesztiválja.
Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes pénteki gáláját a szombati néptánc találkozó követi, melyen erdélyi hagyományőrző táncosok és zenészek is vendégeskednek.
információ: zsukas@gmail.com (Kádár Ignác)
|