December 31-én a gyimesek talán legeldugottabb településére, Kóstelekre autóztunk, – röpke másfél óra alatt megtéve a 17 hegyi kilométert – hogy itt töltsük el a Szilvesztert és az Új év első napját. A helyi fiatalok Vaszi Levente, Ferencz András irányításával nagyon barátságos fogadtatásban és életre szóló élményeket adó mulatságban részesítettek minket. A Zerkula János emlékét őrző fiatal zenészek két napon át húzták a talp alá valót. Táncban, ételben, italban nem volt hiány.
Farsang farka Veszprém Megyében
Egyesületeinknél nagy programsorozattal búcsúztattuk a farsangi időszakot.

Február 7-én, csütörtökön tartottuk a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ajka térségében működő néptáncos csoportjainak gálaműsorát Ajkán, a Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermében. A műsorban fellépett a Borsos Miklós Általános Iskola összevont csoportja, a padragkúti iskola csoportja, a Vörösmarty Mihály iskola csoportja, az Apetka Ifjúsági csoport, a Csipetke csoport, a magyarpolányi csoport, a Szent István Király Általános Iskola csoportja. Házigazdaként két látványos koreográfiával az Ajka-Padragkút Táncegyüttes is bemutatkozott.
A gála régóta nem volt ilyen magas színvonalú, mely a táncosok látványos fejlődése mellett köszönhető a Zagyva Banda által szolgáltatott kiváló zenei kíséretnek és a tökéletes minőségű technikai kiszolgálásnak. A közel két órás programot több, mint háromszáz szülő, rokon és tánckedvelő vendég tapsolta végig, majd egy rövid táncházzal koronáztuk meg az estét.







Február 9-én, szombaton tartottuk a hagyományos farsangi disznóvágó mulatságot és táncképzést, melynek során Dezső disznó a mennybe ment…
A százharminc kilós hízó reggel nyolc után lelte halálát, majd Cimbi portáján bújt ki a bőréből úgy, hogy délben már rotyogott az orjaleves és készültek az esti pecsenyék.. A Dűvő zenekar nem sajnálta a vonót, kora délelőttől késő éjszakáig húzta a talpalávalót.
A Kultúrházban a régió felső tagozatos táncos fiataljai táncképzésen vehettek részt. Öt óra időtartamban tanulhatták a somogyi Berzence falu táncait Hahn-Kakas István és Strack Orsolya mesterektől.
Délután öt órától álorczás felvonulás vette kezdetét a közel kétszázas érdeklődői tömeg kíséretével, mely a Kocsma előtti téren fejeződött be a farsangkor szokásos álesküvővel. Ezt követően elégettük a Kiszebábot és vele elűzni igyekeztünk a telet.
Az utcai programot követően a Kultúrházban kapott rögtönzött műsort a közönség. Két közeli településről Csögléről és Kertáról érkezett tanítványaink műsorát az ajkai Apetka csoport magyarbődi tánca, majd a Veszprém-Bakony Táncegyüttes fergeteges küküllő-mentije követte. A műsort nagyszabású farsangi lakomával koronáztuk meg, ahol a finom pecsenyék mellől nem maradhatott el a Sümeg Néptáncegyüttes hölgy tagjai által készített rengeted farsangi fánk és a két kiscsőszi asszony konyhaművészetét dicsérő, a múzeumunkban sült friss kemencés kenyér sem.
A vacsorát követően táncház vette kezdetét, mely hajnalig tartott. Köszönet a finom vacsoráért Töreki Zolinak, a segítségért a Falu lakóinak, barátainknak és a Kristályvölgyeseknek!






Nagyszabású farsangi programot tartott Alsóörsön a Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Dűvő zenekar.
Február 10-én, vasárnap a hétvége örömeit tovább fokozandó, Alsóörsön kergettük a telet. A Veszprém-Bakony Táncegyüttes az egész települést végigmókázva vonult a Balaton partjára, ahol előadta mókás farsangi műsorát. A helyi Önkormányzat által kínált forralt bor elfogyasztása után a Faluház színpadán folytatódott a program, ahol több, mint egy órán át szórakoztatta tánckoreográfiáival és zeneszámaival az Együttes és a Dűvő.





A Közeljövőben várható:
FELHÍVÁS
Néptáncosok felkészítő hétvégéje

Az elmúlt év őszén került megrendezésre intézményünkben A Szabadművelődés Házában a békéscsabai Országos Felnőtt Szólótánc verseny felkészítő hétvégéjére.
A nagy érdeklődésre való tekintettel hagyományteremtő szándékkal szeretnénk folytatni a felkészítő alkalmakat tavasszal a gyermek, ősszel pedig az ifjúsági korosztállyal.
Sorozatunkat mindkét korosztálynak Somogy megyei Berzence tánchagyományával kezdjük.
(Páros kanásztánc (ugrós) valamint lassú és friss csárdás)
A képzés várható időpontja: 2013. április 06-a szombat
- 09.30-ig érkezés, regisztrálás
- 10.00-13.00 táncoktatás – Hahn-Kakas István és Tombor Bea
- 13:00 ebédszünet
- 14:00-17:00 táncoktatás - Hahn-Kakas István és Tombor Bea
- 18:00 Koncert és táncház a székesfehérvári Tilinkó zenekarral
A gyerek korosztályban 10 – 14 év közöttiek jelentkezését várjuk!
Az egész napos képzés költsége: 3.000.- ft / fő
(Külön költségért ebédet is biztosítunk: 600.-ft / fő )
Jelentkezési határidő: 2013. március 22. péntek
(A jelentkezéseket korlátozott számban tudjuk fogadni!)
Jelentkezés: hahnkakas@aszmh.hu vagy hahnkakas@yahoo.com
Jelentkezési lap letöltése itt!
Székesfehérvár, 2013-01-23
Hahn-Kakas István
"Száz Évig" táncház

Bakonyi Vigasság

Újból megrendezésre kerül a Bakonyi Vigasság nevezetű folklór műsor, ahol a Színpadon a Magyarság népdalai, zenéi és táncai kapnak helyet.
Helyszín: Jásdi Művelődési ház
Időpont: 2013.Március.22. (Péntek) 18:00 óra
Fellépők:
- Fóti Népművészeti Szakközépiskola Iskola növendékei
- Jásdi Szlovák Nemzetiségi Pávakör gyermek csoport
- Bakony Virágai Népdalkör
- Nefelejcs Citera Együttes
- Pétfürdői Gyermek néptánc csoport
Ezt követően : 20 órakor kezdődő táncházakra kerül sor
- Gyermek táncház
- Moldvai táncház
- Magyar táncház
A műsor és a táncházak ingyenesek!
Szeretettel várjuk a kicsiket, nagyokat, táncos lábúakat, dalos kedvűeket és minden érdeklődőt!
Újból megrendezésre kerül a Bakonyi Vigasság nevezetű folklór műsor, ahol a Színpadon a Magyarság népdalai, zenéi és táncai kapnak helyet.
Helyszín: Tési Művelődési ház
Időpont: 2013.Március.23. (Szombat) 17 óra
a Műsor előtt 15:00-tól - 16:30-ig Kézműves játszóházat tartunk a Művelődési házban.
Fellépők:
- Fóti Népművészeti Szakközépiskola Iskola növendékei
- Hántai gyermek néptánc együttes
- Cserregő Néptánc Együttes
- Jásdi Szlovák Nemzetiségi Pávakör
- Szélelbéleltek Együttes
- Koczka Andrea (szóló ének ,koboz kíséret)
Ezt követően : 19 órakor kezdődő táncházakra kerül sor
- Gyermek táncház
- Moldvai táncház
- Magyar táncház
A műsor és a táncházak ingyenesek!
Szeretettel várjuk a kicsiket, nagyokat, táncos lábúakat, dalos kedvűeket és minden érdeklődőt!
Újra Minden Magyarok Tánca az Országos Táncháztalálkozón

Kedves külföldön élő magyar Néptáncosok, Népzenészek!
A Táncház Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület együttműködésében immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Minden Magyarok Tánca című színpadi táncbemutató az Országos Táncháztalálkozón.
A program az előző két esztendőben nagy sikert aratott. A résztvevők nem csak az országot körülvevő magyarlakta területekről érkeztek, megtiszteltek minket németországi, kanadai, amerikai, hollandiai, de Japánból, Finnországból érkezett táncosok is.
A műsort szeretnénk az idei rendezvényen is megtartani. A külhoni – határon túli és távolabb élő – néptánc- és népzenekedvelőket hívjuk Budapestre egy örömteli közös táncra. Főként táncpárokat, szólistákat, kisebb baráti társaságokat várunk.
A program helyszíne: Papp László Budapest Sportaréna, küzdőtéri Nagyszínpad.
Időpontja: 2013. március 31. vasárnap, 14.00-14.30
A programot megelőzően, várhatóan 11.00 óra körül próbát is tartunk, de ennek részleteit a jelentkezőkkel a későbbiekben egyeztetjük.
A bemutatóban két táncot adunk elő improvizatív módon (a próbán nagyon egyszerű színpadra szerkesztés lesz). Idei két tájegységünk Székelyföld és Rábaköz. E tájegységeken belül több falu táncát is járhatják a résztvevők, mindenki kedve, tudása szerint táncolhat. A zenészeknek ugyanezen két anyagból kell készülni. A zenei összeállítást az érdeklődőknek előre megküldjük legalább két héttel a rendezvény előtt. Kérjük, hogy lehetőség szerint népviseletet mindenki hozzon magával, vagy próbáljon Budapesti ismerősöktől szerezni. Korlátozott mennyiségű népviseletet az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület is tud biztosítani…
A Minden Magyarok Táncára jelentkezni kell, mert szeretnénk előre ismerni a várható létszámot. Kérjük, hogy március 15-ég jelezzetek a vissza a cimbi@iplus.hu e-mail címre! A jelentkezésben adjátok meg neveteket, országotokat (esetleg együttest, ahol táncoltok) és az e-mailes elérhetőségeteket! Szükség szerint egyéb kérést, információt is közölhettek.
Szeretettel várunk benneteket!
Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Táncház Egyesület
Kovács Norbert Cimbi Berán István
