2016-ban is a Minden Magyarok Tánca Táncháztalálkozón
Kedves Magyarok határokon túl és a nagyvilágban!
A Táncház Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület összefogásának köszönhetően idén is megrendezésre kerül a Minden Magyarok Tánca című program.
Az elmúlt években a program egyre nagyobb sikerrel zajlott. Alkalmanként közel száz fő állt színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve.
Szeretnénk, ha idén is a megszokott hangulatú és színvonalú bemutatkozással örvendeztetnétek meg a Táncháztalálkozó közönségét. A program lényege, hogy a határokon kívül élő magyar néptáncosok és népzenészek egy fél órára teret kapjanak tudásuk bemutatására. A szervezők ezzel a lehetőséggel szeretnék megtisztelni azokat, akik hazájuktól távol is nagy lelkesedéssel gondozzák a magyar néphagyományt. A bemutatóra minden külföldi magyar néptáncos, népzenész jelentkezhet.
Idén április 2-án, szombaton, 14.00 órakor lesz a bemutató a nagy színpadon (küzdőtér). Tekintettel arra, hogy fél órát kapunk, azt javaslom, ismét két fő téma legyen.
Az egyik lehetne a Felvidék, a másik ismét Kalotaszeg
A felvidéki blokkban a férfiak kezdenek egy vasvári verbunkkal. Egyszerű motívumokból álló, szabadon táncolható verbunk tánc, aminek az alapjait bárki megtanulhatja, ha egy rövid időt rászán a gyakorlásra. Innen kicsit kelet felé húzódunk, jönnek a lányok magyarbődi karikázóval. A dalokat minden jelentkező számára előre megküldjük, a helyszíni próbán csak össze kell énekelni és a karikázó menetét kell összerakni. Mivel ennek is egyszerűek a motívumai, mindenki nyugodtan beállhat. A karikázót egy vezető fogja levezényelni. Ezt követi a magyarbődi páros tánc, csárdás és friss. Erről is sok felvételt láthattok az interneten. Nem nehéz tánc, már két-három motívumból is élvezetesen lehet táncolni. Aki végképp nem ismeri, nyugodtan táncolhat rá gömöri, vagy zempléni, vagy szatmári csárdásokat.
A második táncrész Kalotaszeg lesz. Ez az anyag már régen nem volt (2012-ben), viszont mindenki ismeri, kedveli. Mivel a lányoknak itt ruhát kell váltani, a programot a fiúk kezdik egy nótával: Piros az ostorom nyele, nem sárga… Ezt legényes követi, melyben egyénileg, kettesével táncolhatnak az arra vállalkozók. Ezután csárdás, szapora. A szaporában egy rövid közös csapást a helyszínen kigyakorol a csapat.
Őszinte sajnálatomra idén nem tudok személyesen jelen lenni a bemutatón, mert éppen egy távoli magyar közösségnél leszek (Ausztrália). Ennek okán Kádár Ignác „Náci” barátomat és Feleségét, Nagypál Anettet kértem meg arra, hogy legyen a program házigazdája. Ő fogja levezényelni a próbát és magát az előadást is.
A viseletek terén azt kérem, hogy mindenki próbálja megoldani az öltözetet, ha végképp nem sikerül, akkor próbálunk mi is segíteni, de korlátozottak a lehetőségeink.
A szervezők az előző évekhez hasonlóan felajánlják, hogy a rendezvényre a szombati napon fél áron léphetnek be a Minden Magyarok Táncába előzetesen regisztrált vendégek (közreműködői bejáratnál)
A próba várhatóan 11.00-kor lesz, a helyszínt később közöljük.
A jelentkezéseket március 15-éig várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Információt kaphattok továbbá Gősi Anettől az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Nagy szeretettel várunk benneteket!
Élő Forrás Hagyományőrző EgyesületKovács Norbert Cimbi |
Táncház EgyesületBerán István |
















































