Hidakfórum

Hírek

AGROMASH Kiállításon volt az Élő Forrás

Program időpontja: 2016. január 27-30.

Program helyszíne: Budapest

Program szervezője: Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

Érintettek száma: 10.000 fő

 

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület októberben nyerte el az OMÉK Táj – Érték – Együttműködés díját. Ennek az eredménynek köszönhetően nemrégiben meghívást kaptunk az AGROMASH kiállításra, mely a magyar vidék egyik legjelentősebb szakmai rendezvénye. A programot az EXPO területén rendezték. A mi kiállításunk a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében került bemutatásra, a Földművelésügyi Minisztérium sátrában.

 

A kiállított helyi értékekkel, kiadványokkal, a levetített filmekkel igyekeztünk minél színesebb formában bemutatni a szervezetünk tevékenységét, a tagjaink által teremtett vidéki értékeket, termékeket. Kiemelten hangsúlyoztuk a közösségek fejlesztését, mely nélkül a kisfalvas térségek kiürülésre volnának ítélve.

XIII. „BAKONY VIRÁGAI” MEGYEI SZÓLÓTÁNCVERSENY

 

Az Apte Művészeti Egyesület – Néptáncosok Baráti Köre, a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület és Devecser Város Önkormányzata meghirdeti a XII. Bakony Virágai Szólótáncversenyt, mely idén a múlt évihez hasonlóan Devecserben lesz.

A verseny a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó keretében kerül megrendezésre, ezért szoros időbeosztással zajlik majd.

 

Időpontja: 2016. május 14. szombat reggel 8.00-tól 13.00-ig.

Helyszín: Devecser, Városi Művelődési Központ

 

A versenyt négy korcsoportban írjuk ki:

  I. korcsoport:                  10 éves korig

 II. korcsoport:  11 – 14 éves korig

III. korcsoport:  15 – 18 éves korig

IV. korcsoport: 18 év felett

 

A korcsoport a születés napjának betöltésével ugrik felfelé.

Aki a korcsoportjában már elnyerte a Bakony Virága díjat, azonos korcsoportban már nem indulhat ismét, következő korcsoport elérésével viszont indulhat.

 

Nem írunk ki kötelező anyagot, így csak egy produkciót kell eltáncolni, melyet a magyar nyelvterület bármely táncanyagából választhatnak. Az improvizált (!) tánc az 1-es korosztályban 1,5, a többi korosztályban 2 perc legyen!

A választott anyagokhoz kérésre archív felvételeket biztosítunk az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Szakmai Házából (csak személyes, helyszíni átmásolással)

 

A táncokat a Dűvő zenekar kíséri. Ha valaki szeretne előre zenét egyeztetni, azt hangzóanyag formájában elküldheti a zenekar e-mail címére: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . Nagyon fontos, hogy a megjegyzésben szerepeljen a versenyző neve és a Bakony Virága megnevezés.

Telefonos egyeztetéssel kapcsolatban kereshetitek Hrúz Dénes zenekarvezetőt: 06-20-9214241

Az idei találkozóra 2000,- Ft nevezési díjat kérünk minden versenyzőtől, amit a helyszínen kell fizetni. (A páros táncoknál a kísérőkre nem vonatkozik a nevezési díj, de ha mindketten versenyzők, akkor igen.)

 

A versenyszámokat zsűri értékeli és kategóriánként 2 fiú és 2 lány számára ítéli oda a „Bakony Virága” szólótáncosi díjat. Ettől eltérően dönthet a zsűri, ha nagy létszámeltolódások vannak a korcsoportok között. A Zsűri a helyszínen csak rövid, általános értékelést tud tartani, hiszen a délutáni programot is meg kell tekintenie. A Zsűri tagjai jegyzeteikből a későbbiekben szívesen küldenek rövid személye s értékelést e-mailben.

 

A verseny tervezett programja:

8.00-10.00 érkezés, regisztráció, felkészülés. Rövid, egy-két perces megbeszélésre lesz lehetőség a zenekarral . A magasabb korosztályú versenyzőket kérjük, hogy ne tervezzenek komolyabb zenekaros próbát, hacsak nem valamilyen különleges zenei kíséretet kérnek. Tekintettel arra, hogy improvizálni kell, ez nem okozhat nagyobb problémát.

10.00-13.00 Versenyprogram, a legkisebb korosztálytól felfelé emelkedő sorrendben.

15.00 Rövid általános értékelés és Bakony Virága díjak átadása a szabadtéri színpadon.

15.20-tól Bakony – Somló Népművészeti Találkozó (táncegyüttesek műsorai)

18.00-tól Koncertek, gálák, majd esti táncház

Nap közben a szabadtéri színpad környékén vásári forgatag és színes gyermek program várja a vendégeket.

 

 

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet.

 

Jelentkezési határidő: 2015. április 01.

A jelentkezési lapokat az alábbi e-mail címre kérjük visszaküldeni:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  Kérjük, e-mailben jelentkezzetek!

 

A versenyzők számára étkezést biztosítunk.

 

 

Kiscsősz, 2016. február 11.

Üdvözlettel,

                  Kovács Norbert

Élő Forrás hagyományőrző Egyesület

Vándorvigadalom Veszprém Megye Néptáncosainak 2016.

 

Kedves Veszprém megyei néptáncegyüttesek (ifjúsági, felnőtt, senior csoportok)!

 

A Veszprém Megyei Néptánc Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület több, mint tíz éve szervezi a Vándorvigadalom című néptáncos találkozót, melynek célja, hogy a táncos szempontból jelentős településeken körbe utazva közös műsorral ajándékozzuk meg az adott alkalommal felkért házigazdát, a befogadó település közönségét.

Tekintettel arra, hogy a programot évek óta nem tudtuk Veszprémből kimozdítani, nagy eredmény volt, hogy tavaly Litér vállalta a lebonyolítást, még inkább örülünk, hogy idén Tapolca vállalja a szervezést.

A házigazdánk a tapolcai VOKE Batsányi János Művelődési Központ és Oktatási Központ lesz.

A rendezvény időpontja 2016. április 16. szombat lesz.

A felnőttek műsora délután 15.00-kor kezdődik.

Néhány együttes jelezte, hogy nem tud részt venni a programon, mégis abban bízunk, hogy színes, nagy létszámú eseményt tudunk összehozni.

A kíséretet Boda Gellért és zenekara vállalta, tehát kiváló zenei alapokra számíthattok. A jelentkező együttesektől egy, vagy két tánckoreográfiát várunk, maximum 15 perc időtartamban. A kísérőzenét kérem, hogy küldjétek el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, Boda Gellértnek címezve. Fontos, hogy idejében küldjétek!!!

A jelentkezők számára az előadás megkezdése előtt próba lehetőőséget biztosítunk, ennek részleteit a jelentkezések függvényében határozzuk meg.

A zenekar tiszteletdíját a házigazdánk fizeti, emellett egy tál meleg étellel is kedveskednek nekünk. Az utazási költséget sajnos nem tudják megtéríteni.

 

A rendezvény egy egész napos programsorozat része lesz, mely várhatóan nagy érdeklődéstől kísérve zajlik majd. Kérjük, hogy jelentkezzetek, gyertek el, hogy együtt lehessünk, láthassuk egymást!

 

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre való visszaküldésével lehet.

Jelentkezési határidő: április 1.

 

 Jelentkezési lap

 

Ajka, 2016. február 11.

 

 

Üdvözlettel,                                                                                                    Kovács Norbert Cimbi

Bakony-Somló Népművészeti Találkozó

Devecser, 2016. május 14. szombat

 

 

Bakony Virágai Veszprém Megyei Szólótáncverseny

Kézművesek, kistermelők vására

Felnőtt néptáncegyüttesek fesztiválja, népzenei és néptáncos gála, táncház

 

Szervező: Apte Művészeti Egyesület – Néptáncosok Baráti Köre

Társ szervezők: Veszprém Megyei Néptánc Egyesület, Élő Forrás hagyományőrző Egyesület, Devecser Város Önkormányzata

telefon, e-mail, web: +36-20-3786459, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , www.hidakforum.hu , www.eloforras.eu

 

Támogatók: Devecser Város Önkormányzata, Hunyor 2004 Bt., Tradíció Folk Kft.,

 

Nemzeti Kulturális Alap

 

 Kedves Barátaink, Táncegyüttesek!

 

 

Ezúton szeretettel meghívjuk együtteseteket a Bakony-Somló Népművészeti Találkozóra, melyet idén tizennegyedik alkalommal rendezünk meg. Idén – a tavalyihoz hasonlóan – a megújult város, Devecser ad otthont a rendezvényünknek. A program ismét a Pünkösdhöz kapcsolódik, az időpont Pünkösd szombatja, 2015. május 14.

Célunk egy jó hangulatú találkozó szervezése, melyen a verseny háttérbe szorul. A csoportok látják egymás műsorát, megismerkedhetnek, kikapcsolódhatnak.

A bemutatásra kerülő műsorszámokat három tagú, elismert táncos szakemberekből álló zsűri értékeli. Helyezést nem adunk ki, de a csoportok vezetői véleményt, tanácsokat kapnak.

A Zsűri tagjait a jövőben kérjük fel, figyelembe véve a szakmai érdemeket, országos elismertséget.

 

Délelőtt zajlik a Bakony Virágai Veszprém Megyei Szólótáncverseny, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. Ez a program a Művelődési Ház színháztermében lesz. A felnőtt együttesek a szabadtéri színpadon mutatkoznak be. 13.00-tól lehetőséget adunk a színpad bejárására, kipróbálására.

 

Délután 15.00-tól léphetnek színpadra a felnőtt csoportok, egy, vagy két koreográfiával. Az értékelést a bemutatók után tarjuk.

A kora esti órákban színpadi koncerttel, gálával szórakoztatjuk a tánccsoportok tagjait, majd táncházat rendezünk a hangulattól függő időtartamban…

A fellépőknek étkezést biztosítunk.

Előzetes megbeszélés alapján lehetőség van arra, hogy a távolról érkezők a közeli Kiscsőszön aludjanak (15 perces utazás).

A rendezvényen jelen lévő Dűvő zenekar felkérhető a műsorszámok lekísérésére A zenekar számára egyéni egyeztetés alapján így csak a koreográfiák kíséréséért kell fizetni.

 

Kérjük, hogy legkésőbb május 10-ig jelentkezzetek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, a jelentkezési lapok visszaküldésével.

 

 Jelentkezési lap letöltése

 

Kiscsősz, 2016. február 11.

 

 

Üdvözlettel, Kovács Norbert Cimbi

Táncgála Csabrendeken

 

A program időpontja: 2016. február 12.

A program helyszíne: Csabrendek

A program szervezője: Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola, Csabrendeki Művelődési Ház

Érintettek létszáma: 200 fő

 

Kiváló hangulatú táncgálát rendezett az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola és Csabrendek Művelődési Háza február 12-én este 18.00-tól Csabrendeken. A célunk az volt, hogy a befogadó település lakóit ajándékozzuk meg egy színvonalas programmal, melyre végül sokan érkeztek a falu határán kívülről is. A helyi mesteremberek csodálatos kiállítással egészítették ki a rendezvényt. A műsorban a csabrendeki színjátszó csoport is bemutatkozott. A néptánc számokat a csabrendeki óvodások, az általános iskolások, a kiscsőszi tehetség csoport és az iskola néptánc pedagógusai mutatták be. A műsor nagy sikert aratott a zsúfolt nézőtér előtt. Zárásként Linczenbold Maximilián és Szabó Rubinka táncházat is tartottak.

Az est folyamán a muzsikát a soproni fiatalokból álló Figurás zenekar szolgáltatta.

 

 

  

A Táncról gondolkodók beszélgetése, farsangi mulatság és táncképzés

 

A program időpontja: 2016. február 11-12-13.

A program helyszíne: Kiscsősz

A program szervezője: Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

Érintettek létszáma: 500 fő

 

Hosszúra nyújtottuk az elmúlt hévégét Kiscsőszön.

 

Csütörtökön kezdődött a Furik Rita által vezetett beszélgetéssorozat, mely tulajdonképpen egy interaktív koreográfiaelemzés volt. A programra az ország különböző részeiből érkeztek táncmesterek, együttes vezetők, koreográfusok, akik nagy érdekélődéssel vetették bele magukat a három napos együttlét témáiba. Furik Rita sok kaput nyitott meg a résztvevők számára, egyben meghagyva a lehetőséget arra, hogy mindenki a saját látásmódján elindulva elemezzen egy-egy koreográfiát.

 

Pénteken este sorra érkeztek a vendégek, akik szerettek volna jelen lenni a szombat reggeli disznóvágáson. Természetesen a hosszúra nyúlt köszöntés miatt végül többen is átaludták a reggeli eseményeket…

A disznóvágást követően a feldolgozás, hurka és kolbásztöltés a Faluház udvarán történt, ahol ebédre elkészült a friss orjaleves, melyet az egész napos néptánc képzés résztvevői mellett az Iszkázon lezajlott helytörténeti vetélkedő résztvevői is megkóstolhattak.

A táncképzésen Muszka György és Muszka Ilona mérai hagyományőrző táncosok, táncmesterek tanították a közel hetven fős fiatal érdeklődői csoportot. A tánc mellé élő zenekíséretet produkált a soproni Fajkusz Banda. A résztvevők Pécsről, Tatáról, Győrújbarátról, Veszprémből, Szekszárdról, Ajkáról, Várpalotáról érkeztek.

A táncoktatást követően délután öt órakor elindult a falunk végigvonuló álorcás, alakoskodó vidám menet, mely zeneszóval, nótázva állapodott meg a Kocsma előtt. Itt összeadtuk Sánta Rózsit és Piros Vincét, majd a Kiszebáb elégetésével elbúcsúztattuk a telet.

A mulatság a Faluházban folytatódott, ahol az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola tehetség csoportja és pedagógusai mellett fellépett a Veszprém-Bakony Táncegyüttes, szólót táncolt Kis Gábor és Teubel György barátunk. A közel egy órás műsort gazdag disznótoros vacsora követte, minden vendég jóllakhatott Töreki Zoltán szakács barátunknak köszönhetően.

Az esti-éjszakai néptáncos bálon a Dűvő zenekar kiváló muzsikájára rophatták a táncot a jelenlévők.

 

 

Partnerek, támogatók

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes