Hidakfórum

Hírek

2024 Dalkör

Kép nagyban

2024 Vesszőfonás

Kép nagyban

Élő Értékeink - Hungarikum vetélkedő Kiscsőszön

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület - Hunyor Népfőiskola által megrendezésre kerülő vetélkedőre az egész magyar nyelvterületről várjuk a csapatok jelentkezését. A három fordulós megmérettetés során szűk környezetünk értékeitől eljutunk a magyarság csúcsteljesítményeihez, a Hungarikumokhoz. Megismerhetjük a versenyen részt vevő települések értékeit, közelebb kerülhetünk hozzájuk - és egymáshoz. A csapatok feladatai közt lesz települési értékkutatás - feltárás, melyből az első fordulóban egy kisfilmet kell készíteni saját, kreatív megoldással. A feltárt értékek lehetnek szellemi, kulturális, tárgyi, épített, természeti, vagy egyéb örökségek. A második fordulóban a csapatoknak saját településük egy szellemi, egy épített, és egy természeti örökségét kell megjeleníteniük szabadon választott megoldással a fenntarthatóság és az újrahasznosítás jegyében. Elsőként online, majd a harmadik forduló során személyes bemutatásuk a feladat. Kiállítás készül belőlük Kiscsőszön. A harmadik fordulóban Kiscsőszön találkozunk, és egy izgalmakkal teli nap során megismerjük a vetélkedőn részt vevő csapatok tagjait, motivációjukat. A személyes bemutatkozás keretében fény derül arra, hogy a részt vevő közösségek mit tartanak települési értéknek, értékeiket hogyan, milyen módon találták meg, kutatták fel. Sor kerül játékos vetélkedőre a Hungarikumokról, kvíz, ügyességi verseny és gasztrobisztro. Előadást hallhatunk a Hungarikum törvényről, a települési értéktárakról, azok létrejöttéről és funkciójáról, illetve arról, hogyan lehet egy települési értékből akár Hungarikum. A vetélkedő nem titkolt célja, hogy a csapatok felkutassák saját településük értékeit, megismerjék azokat, közvetlen környezetük felértékelődjön számukra, és legyenek büszkék helyi identitásukra, hovatartozásukra. A közös munka eredményeként létrejöhet akár több települési értéktár is, melyben a létrehozók azokat az elemeket gyűjtik, amik a magyarságra jellemző szellemi, anyagi, természeti vagy közösségi értékkel rendelkeznek, és ahonnan lépcsőzetesen kerülhetnek egyre feljebb a kiválasztott elemek. Az érték kutatás-értékmentés, gyűjtés közösségi alapú munka – a csoportokba szerveződés révén a településeken új közösségek jöhetnek létre, vagy a már meglévők erősödhetnek, bővülhetnek.

INFORMÁCIÓK A JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

A 3 fordulós versenyre 10 csapat jelentkezését várjuk, amelyek 8 főből állnak, és a tagok közül 3 fő 18 év alatti.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: SZEPTEMBER 30. az alábbi linken:

https://forms.gle/Lkj1UWX6iKZDrPHz9

A JELENTKEZÉSEKET ÉRKEZÉSI SORRENDBEN FOGADJUK (A bekerült csapatok visszaigazolást kapnak október 3-ig.) Az I. forduló feladatának beküldési határideje: október 22. A feladat egy kreatív, egyedi megoldással készült 6-8 perces kisfilm készítése, mely a településetek értékeit mutatja be. A filmkészítés módját rátok bízzuk! (telefon, kamera, vágás…)

Az elkészült kisfilmet az alábbi drive-linkre töltsétek fel:

https://drive.google.com/.../1n2fIq4lJ8eX8lmnL8JJSa9eQZcO...

A kisfilmeket beküldő csapatok október 31-ig megkapják a II. forduló feladatát. A II. forduló feladatának beküldési határideje: november 22. A III. forduló tervezett dátuma: december 14. Helyszín pedig Kiscsősz. Egész napos program fantasztikus élményekkel, melyen a csapatok személyesen is bemutatkozhatnak, és összemérhetik tudásukat.

Videó

Videó megtekintése

2024 Vegyes gyümölcs

Kedves Zeneértők, Közösségszervezők, Barátaink!

A magyar népzenei élet nagy öregjei, az autentikus hangzásvilág és hitelesség emblematikus személyiségei állították össze a Vegyes Gyümölcs című lemezt.

A divatzenék, fúziós hangzások, feldolgozások rózsaszínű hullámtengerében a hagyományos értékvilág újabb kis zöld szigete...

Jó szívvel ajánlom azokra a rendezvényekre, ahol a szenzáció helyett a magyar kultúrában való csendes elmerülés is megfelel. Meglátjátok, így is szenzációs élmény lesz!

A koncertjük ára sem fog senkit megviselni. Nincsen menedzsment költség, jutalék, csak a négy személy szerény gázsija (kb. 50-50.000 forint) és az utazás költsége. Cserében a koncert mellé táncházat is vállalnak!

Hívjátok meg őket, nem bánjátok meg! A kapcsolatteremtésben szívesen segítünk.

Mellékletben a lemez borítója és egy rövid szöveges bemutatás Koncz Gergőtől.

Üdvözlettel, Kovács Norbert Cimbi

Kép nagyban

Részletek

Részletek megtekintése

2024 Élő értékeink

Kép nagyban

Partnerek, támogatók

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Forgórózsa Népművészeti Központ

www.csurdongolo.org

Kapuvár Néptáncegyüttes