Az előadások közönsége főként a helyi iskolák diákjaiból, pedagógusaiból, családokból szerveződött, de mindenütt jelen voltak az idősebb korosztály képviselői is.
A műsorok interaktív módon, beszélgetve, ismereteket átadva kalauzolták végig a nézőket a magyar tánc világán, miközben megismerkedhettek a népi hangszerekhangzásával, a népviseletekkel, az egyes táncos tájegységekre jellemző szokásokkal. Megható volt a közönségtől áradó szeretet, mely az egyik előadás alkalmával hosszú percekig tartó, felállással is hangsúlyozott vastapssal nyilvánult meg.
A bemutatókat követően a nézőkkel közös táncházat tartottak az Együttes tagjai, melynek során több tájegység tánclépéseit, népi játékait is megismerték a táncos kedvűek.
A program sok új barátságot hozott az Együttesnek. A szervezők jelezték, hogy szeretnék ezeket a barátságokat újabb együttműködések keretében erősíteni.